2018. július 4., szerda

Problémás bőr kezelése - tippek


Sziasztok! Úgy gondolom sokatoknak sikerül átéreznie majd azt, amit ebben a posztban tárgyalok. A problémás, pattanásos, zsíros vagy éppen túlságosan száraz bőr sokunk mindennapjait megkeseríti, főleg a serdülőkorban és sokszor nem találunk rá megoldást. Ebben a posztban szeretnék megosztani veletek pár tippet, hogyan és mivel próbáljátok rendbe szedni a problémásabb bőrötöket.






Elsősorban a saját bőröm történetét mesélném el. Amióta elkezdődött nálam ez a változó kor, azóta nekem mindig is problémáim voltak a bőrömmel. Lassan 4-5 éve már, hogy nem tudok megszabadulni a pattanásaimtól, ami többnyire a homlokomon jelenik meg, és a túlzottan zsíros, fénylő bőrömtől. Rengeteg mindent próbáltam már, krémeket, arclemosókat, szappanokat és különféle pakolásokat viszont végleges eredményt eddig még nem sikerült elérnem, az átmeneti hatás pedig jobb esetben eltartott 1-2 hónapig, viszont ez nagyon ritka. Emiatt sajnos sosem voltam teljesen megelégedve az arcommal és legtöbbször ezt sminkkel próbáltam korrigálni, de sajnos volt már olyan, hogy az sem segített rajta, főleg, a menstruációm előtt szokott kialakulni, vörös, duzzadt pattanás, aminek kell egy kis idő mire teljesen felszívódik. 
Tehát el kell, szomorítsalak titeket, mert én eddig még nem találtam olyan csodaszert, ami egyik napról a másikra tökéletessé tette volna a bőröm állapotát, viszont van egy pár olyan termék, ami kimondottan javított a sokszor már kétségbeesett helyzetemen. 

1. TEAFAOLAJ
Ez a kis, erős szagú és nagy mennyiségben mérgező olaj egyfajta megmentője az életemnek. Sokáig nem hittem abban, hogy egy olajos dolog segítene az amúgy is zsíros bőrömön, viszont mégis van ilyen. Gyulladáscsökkentő és baktériumölő hatása miatt rövid időn belül eltűntetni a pattanásokat és a vörös foltokat. Rengeteget olvastam már, hogyan is használják az emberek, de inkább a saját módszeremet választottam. Minden este bekenem vele a problémás területeket (persze egy jó alapos arctisztítás után) és ha egész nap itthon vagyok, akkor még reggelente is használom. Az erős szagát rövid időn belül megszokja, az orrunk szóval ne féljetek tőle. 

2.SÓSZAPPAN
Ez elsőre meglepő lehet, hisz mindenki azt mondja, hogy ne mossunk, arcot szappannal mivel az kiszárítja a bőrt és emiatt még több zsír termelődik majd. Egy nap sétáltam a városunkban rendezett vásáron és megpillantottam egy háziszappanokkal foglalkozó, kis standot és ott találtam rá a sószappanra és a kénesszappanra (az utóbbit csak egy párszor használtam így arról nem tudok még véleményt alkotni). Én ezzel szoktam napi kétszer megtisztítani az arcom és eddig csupa jót tudok róla mondani, tökéletesen tisztít és a zsírosságot is eltűnteti majdnem a teljes napra. Persze ezt sem szabad túlzottan használni hisz szappan és szárít és akkor majd pont az ellenkezőt váltja ki, mint amit mi szeretnénk. 

3. MÉZES-TOJÁSOS PAKOLÁS
Pakolásokból is rengeteget kipróbáltam már, drágábbnál drágábbakat és mégis az itthon, általam készítettre esküszöm. A receptem szerint szükség van egy tojás fehérjére és két kiskanál mézre, ezt összekeverem és felkenem az egész arcomra. Minimum 30 percet rajta szoktam hagyni, de ha több időm van, akkor még tovább fent maradhat. A méz tökéletes gyulladáscsökkentő a tojásfehérje pedig szárít. Ha nagyon problémás időszakát éli a bőröm, akkor még belecsepegtetek néhány csepp citromlevet is, viszont azzal csak óvatosan. 

Végül pedig szeretnék arról is szót ejteni, hogy ha tehetitek, kerüljétek a zsíros, olajos ételeket és a csokit, mivel ezek szerepet játszhatnak a pattanások kialakulásában. A napi szükséges víz mennyiséget is fogyasszátok el, mivel a bőrünknek szüksége van a hidratáltságra. 

A fent említett termékek nem biztos, hogy mindenkinek beválnak és olyan hatást értek el vele, mint amit én leírtam. Én is rengeteget kísérleteztem mire megtaláltam ezt a pár megoldást a problémás bőrömre. És ne feledjétek: úgy vagytok tökéletesek, ahogy vagytok akár bőrhibáid vannak, akár nincsenek. Egy csodás és gyönyörű ember vagy.

Köszönöm a figyelmet. 
Nektek milyen típusú bőrötök van?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.