2017. február 25., szombat

Janne Teller - Semmi



Képtalálat a következőre: „janne teller nothing weheartit”Janne Teller- Semmi
Cselekményleírást tartalmaz.
Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá. Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játék baba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnek az imaszőnyegét. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme. Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik: Rikke-Ursulának a copfjaitól, Gerdának a hörcsögétől kell megválnia. Kettejük még kegyetlenebb követelésekkel áll elő: Anna-Linek örökbefogadási bizonyítványa, a kis Emil koporsója, egy kutyatetem és egy Jézus-szobor is az értelem hegyén, a Fontos Dolgok Halmán végzi. Akkor vadulnak csak igazán el az események, amikor Sofie-nak az ártatlanságát, a tehetségesen gitározó Jan-Johannak meg az ujját kell feláldoznia. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. Csak Pierre marad flegma. Kineveti a kamaszokat, akik ilyen áldozatokra képesek, csak hogy megtalálják az élet értelmét. Ezért nagy árat kell fizetnie: a többi gyerek kegyetlenül bosszút áll.


Pár nappal ezelőtt egy videóban hallottam erről a könyvről, és ahogy halogattam az olvasását egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy végre nekikezdjek és elolvassam azt az aránylag kevés oldalt. Már az első oldal magába szippantott és nem hagyott menekülni, aminek az lett a vége, hogy pár óra alatt kiolvastam és utána csak ültem az ágyamban, rengeteg kérdéssel a fejemben és nem tudtam, hogy mihez is kezdjek. Mert ez a könyv igaz és nem semmi, hanem minden. Azok a mondatok és azok a kérdések hangoztak el a könyvben, ami mindig is foglalkoztatott engem, téged, minket, mert biztos vagyok benne, hogy már mindenki elgondolkozott azon, mi is az élet értelme. Miért élünk, mi értelme van küzdeni és egyáltalán mit akar tőlünk az élet. A könyv eleje még elég nyugtató, nem történik semmi olyan, amit nem tudnánk józanésszel felfogni, de ahogy egyre több oldalt olvasol el a történet annál morbidabb lesz. Mint ahogy azt már fent is írta, mindenki egy számára fontos dolgot kellett odaadjon a Fontos Dolgok Halmába, kezdődött ez szandállal, hörcsöggel és egyéb piti kis dolgokkal, de egyszer kezdett eldurvulni ez a dolog, már meghalt testvér koporsójáról, szüzességről és mi több egy mutató ujjról volt szó. De a gyerekek még ekkor sem akarták befejezni. Na de hogyan is került idáig a dolog? Az iskola első napján Pierre Anthon a fent említett mondattal hagyta ott az iskolát, hogy attól fogva egy szilvafán ücsörögjön és mikor barátai vagy inkább régi osztálytársai arra járnak, mindenféle bölcsességgel lássa el őket, hogy az életnek bizony semmi értelme sincs és ezért semmit sem érdemes csinálni, hogy haláluk után úgy is elfelejtik őket, bármit is tesznek. A gyerekek azért, hogy megmutassák, igenis az életnek sok értelme van, belekezdtek ebbe a kis játékukba, aminek aztán a rendőrség vetett véget. De nekik ez sem volt elég hírnevet akartak így mikor felhívták a helyi újságot hírnévre tettek szert, az egész világot érdekelte miért is csinálták végig ezt a morbid játékot. Mivel már így is el spoilereztem majdnem az egész történetet, nem szeretném leírni, mi volt a könyv utolsó pár oldalán. Inkább spoiler nélkül megpróbálom leírni az érzéseim. 

Részben már az első oldaltól számítottam arra, hogy így fog végződni, ahogy, bár számomra még most sem teljesen világos, hogy akarattal történtek úgy a dolgok, ahogy, vagy csak szerencsétlen véletlen volt az egész bár én inkább az elsőre tippelnék. Nem mondanám azt, hogy összetörtem vagy valami, mert nem, de valami megmozdult odabent, valami felismerés féleség. Én sem tudom mi az értelme az életünknek és én is elkövetek mindent, hogy rájöjjek erre, kisebb-nagyobb sikerrel. El tudom képzelni, hogy azok a tizenegy-tizenkettő éves gyerekek mennyire össze lehettek zavarodva és mennyire szerették volna megkapni a kérdéseikre a választ, ha ilyen áldozatokat voltak képesek meghozni ezért az egész Fontos Dolgok Halmáért. És mikor lassan tudatosult bennük, hogy nem sikerült az, amit akartak. Mind érezték és mégis nem merték még maguknak sem bevallani az egészet, mert féltek. Féltek, hogy az egész mind hiába volt. Abban biztos vagyok, hogy a történtek mindegyikük életében nagy szerepet játszott, teljesen más lett a személyiségük és egyeseket ez teljesen tönkretett, ha elolvassátok tudni, fogjátok, kire gondolok. 

Azt olvastam, hogy először ezt a könyvet betiltották a dán iskolákban, aztán most már kötelező olvasmányként van jelen. Erre az egészre egyetlen logikus magyarázatot gondolok, mégpedig azt, hogy tudták mennyi igazság rejlik ebben a könyvben, hisz minden egyes oldala az élet igazságairól szól. Aztán mikor rájöttek arra, hogy erre a gyerekeknek szüksége van, mert szükségünk van arra, hogy ilyen bátor fiatalokról olvassunk. Akik mertek tenni azért, hogy megtalálják azt, amit akarnak még akkor is, ha ez teljes mértékben lehetetlennek tűnt ők találtak módot erre, igaz talán nem a legmegfelelőbbet. Mindvégig a könyv alatt azon gondolkoztam, hogy mikor kezdett eldurvulni a helyzet, miért nem adták fel, miért nem hagyták ott az egészet és folytatták az életüket normálisan. Talán ez hiányzik belőlünk a kitartás. Az, hogy merjünk kiállni amellett amit, el akarunk érni. 

Még most is egy kicsit a könyv hatása alatt vagyok, ezért elnézést kérek, ha valami olyant írtam, aminek nem sok értelme van, de egyszerűen ezt most így frissen kellett megírnom. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, mert rövid, így aki nem szereti a hosszú regényeket az is hamar túl lehet, rajta és mert tanulságos és rávilágítja az embert rengeteg mindenre.

1 Kommentar

  1. Szia!

    Épp tegnap végeztem ki ezt a könyvet németül, és gondolkodtam rajta, hogy leírjam-e a véleményem a blogomra.
    Engem rettentően felidegesített ez a történet. Egyrészt ott volt az -, ami szerintem a legnagyobb hibája volt a könyvnek -, hogy mindezen történések közepette a szülők/tanárok sehol sem voltak. Nem érdekelte őket, hogy egy diák nem jár be az órákra? Vagy hogy az iskola előtti fán ül, és megdobálja az osztálytársait? A tanárok tán nem a főbejáraton mentek be?
    A másik nagy ostobaság szerintem a Gruppenzwang eltúlzása(sajnálom, csak németül jut eszembe, de azt jelenti, hogy egy csoport, kisebb közösség tagjai nyomást gyakorolnak egymásra, a tagok nem akarnak ezáltal kilógni, csak bólogatnak mindenre, mint a birkák). Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy egyik gyerek sem riadt vissza attól, hogy kiássanak egy sírt, megöljenek egy szerencsétlen állatot, megerőszakoljanak valakit, vagy hogy levágják egyikük ujját.
    Engem mindez felbosszantott, de olyan szinten, hogy ütöttem volna a könyvet. A múzeum zseniálisnak nevezte az egész kegyetlen, morbid elmebajt! Ezeket a gyerekeket kérdés nélkül, egytől-egyig bezáratnám a pszichiátriára.
    Épp emiatt a mondanivalója elsikkadt a felháborodásom mellett, és Pierre Anthon mellé álltam volna, mikor a végén megmondta a magáét: ha minden összegyűjtött dolgot képesek voltak megkövetelni egymástól bosszúból, és "eladni" egymásnak bizonyításként, akkor tényleg nem érnek semmit. Mert ha ért volna valamit, nem adták volna fel őket.
    Ha engem kérdezel, nem kaptam kérdéseket arra, miért érdemes élni, csak azt tudtam meg, hogy az emberek ostobák és figyemetlenek.

    Ginny

    VálaszTörlés